Barion Pixel

Sikeres ingatlanbefektetés home staging-gel

Kiindulás:

Egy ingatlanbefektető azzal keresett meg bennünket, hogy barátjától hallott rólunk és a home stagingről. Volt befektetni való pénze, viszont nem volt ideje és szakértelme azzal foglalkozni, hogy azt biztos hozamot hozó, biztonságos módon fektesse be. Az eddigi eredményeink meggyőzték, így egyértelmű volt: megbíz minket a teljes folyamat menedzselésével, ő pedig azzal tölti az idejét, amihez kedve van…A Megbízó célja világos volt: a legmagasabb hozamot elérni a lakás felújítás és felkészítés utáni értékesítésével.

Miután tisztáztuk a stratégiát és az anyagi lehetőségeket, ebben az esetben már a befektetésre szánt lakás kiválasztásánál részt vettünk a folyamatban. Megnéztünk több számításba vehető ingatlant, végül kiválasztottuk azt, amelyre a piac elemzés és a stratégia megtervezése után azt gondoltuk, hogy érdemes belevágni. Megvételre javasoltuk, és ő döntött is.

Végig gondolandó szempontok:

A lakás üres volt, a munka azonnal kezdődhetett. Július elején állapodott meg ügyfelünk az eladóval, így gyors tervezésre és kivitelezésre volt szükség, hogy az őszi piaci boomot kihasználhassuk.

 Egy hagyományos, nappali + háló + hall + külön konyha beosztású, átlagos állapotú lakásból kellett egy piaci igényeknek megfelelő, magas minőségű lakást kialakítani.

A lakásnak kitűnő adottságai voltak: rendezett házban található, világos, panorámás, jól alakítható terekkel. A stratégia egy két hálószobás, amerikai konyhás, modern, visszafogottan elegáns élettér kialakítása volt, teljes műszaki felújítás mellett, annak érdekében, hogy a legmagasabb hozammal lehessen értékesíteni.

A funkcionális és stílus beli átalakítás elveit már a piacelemzés eredménye alapján kialakítottuk, azaz „fejben megterveztük”.

Átgondoltuk, hogy ennek megvalósításához milyen műszaki átalakításokra lesz szükség, pl. hogyan lehet vizet átvezetni a lakás egyik oldaláról a másikra. Melyek azok a burkolatok, falak, nyílászárók, stb. amelyeket bontani kell, vagy éppen maradhatnak egyrészt a költségek optimalizálása miatt, másrészt mert megfelelnek az új koncepcióhoz is.

A megvalósítás:

A terveket minden munkafolyamathoz elkészítettük, összeállítottuk a beszerzendő anyagok, bútorok,stb. listáját, bekértük a tervek alapján a kivitelezői árajánlatokat. Ezután összeállítottuk a költségvetést, melyet a befektető elfogadott.
Július közepén meg is kezdődtek a bontási munkálatok, miután kiválasztottuk a kivitelezőket. Mindegyik szakipari munkát egyeztettük a megfelelő mesterrel és folyamatosan ellenőriztük a munkájukat, szerveztük a rendeléseket, szállításokat. A megbízót folyamatosan tájékoztattuk a munka állásáról.

Végeredmény:

A felújítás és berendezés után a pontot az i-re a styling és marketing anyag elkészítése tette fel. A styling, azaz az élettelen tér hangulatossá, otthonossá tétele és a profi fotók, valamint a megfelelő hirdetési anyag szó szerint további milliókat jelentenek a felkészített lakások értékesítése során. Ezzel lehet kitűnni a rengeteg, megkérdőjelezhető minőségű hirdetés közül. Ezért erre is nagy hangsúlyt fektettünk.

Tartottuk a szoros határidőket, amiket magunk elé kitűztünk, így szeptember végére elkészült a megálmodott, újra gondolt, a piaci elvárásoknak maximálisan megfelelő lakás, amire rá sem lehetett ismerni. Felkerült a hirdetés a hirdetési portálokra.

Az értékesítés:

A 2,5 hónapos, feszített tempójú munka végén elkészült az a lakás, ami valakinek az álom otthona lett nem sokkal később.

A piac elemzési munkánk természetesen tartalmazza minden esetben, hogy a felújítás végén újra elemezzük az aktuális piaci helyzetet, hiszen közben eltelik akár 3-4 hónap is, változhat az árszint, amin érdemes az ingatlant meghirdetni. Ennél a lakásnál sem történt másképp, meghatároztuk az aktuális piaci értéket, és javasoltuk a tulajdonosnak, hogy ezen az áron hirdesse meg. Ennél az ingatlannál ez a piaci átlagárhoz képest 15%- kal magasabb, a befektetett pénzhez képest 39%-os haszonnal növelt értéket jelentett. Az ingatlan ezen az áron, alku nélkül kelt el 4 hét alatt bútorokkal együtt. Boldog tulajdonosa bútorokkal együtt azonnal birtokba is vette. Valóban csak a bőröndjét kellett behúznia.

A Megbízó maximálisan értékelte, hogy a vételi szerződés aláírása után legközelebb a kész, gyönyörű lakás megtekintésekor kellett csak eljönnie. Akkor viszont szóhoz sem jutott… Az első sikereken felbuzdulva egy hosszú távú együttműködés kezdődött köztünk.

 

Kérj időpontot szakértőinktől, ha érdekel

a lakáseladás legjobb áron !

FONTOS: Akkor jelentkezz konzultációnkra,

ha van egy legalább 70 millió Ft értékű ingatlanod,

amit az elkövetkezendő 3-6 hónapban szeretnél eladni vagy kiadni!

Személyes konzultáció tartalma


»
ingyenes online konzultáció 30 perc (értéke 20.000 Ft)

» ingatlan előnyeinek és hátrányainak elemzése, vevő célcsoport meghatározása (értéke 30.000 Ft)

» teljeskörű piacelemzés a jelenlegi állapot árát tekintve (értéke 25.000 Ft) 

» teljeskörű piacelemzés a felkészítéssel elérhető maximum árat tekintve (értéke 25.000 Ft) 

» teendők meghatározása, költségvetés készítés a felkészítésre (értéke 40.000 Ft) 

» személyes konzultáció 1,5-2 óra  ( értéke 80.000 Ft) 

» piacelemzés, konzultáció összefoglaló, ajánlat elküldése írásban 

» 100%-os pénzvisszafizetési garancia*

*(a személyes konzultáció első 30 percében jelezheted, hogy ha nem azt kaptad, amire számítottál, részletek az ÁSZF-ben)

Értéke: 220.000 Ft

Ára csomagban: 159.000 Ft

FONTOS: Egy hónapban mindössze 4 konzultációt vállalunk!

 

Hogyan zajlik a személyes konzultáció?

 

1. Töltsd ki az űrlapot!

Add meg az elérhetőségedet, hogy felvehessük Veled a kapcsolatot!

 

2. Add meg ingatlanod néhány adatát!

Az űrlapon az „Tovább” gombra kattintva tudsz tovább lépni.

 

3. Kattints az „Időpontot kérek” gombra, és kész is vagy!

Várd a jelentkezésünket és mindent megbeszélünk!

 

4. A díjmentes online konzultáción

megnézzük, hogy tudunk-e együtt dolgozni, és hogy ránk van-e szükséged. Elmondjuk, hogyan fogunk felkészülni a személyes találkozóra.
Figyelem! Nem mindenkit vállalunk el! Ha úgy érzzük, hogy nem mi vagyunk a megfelelő szakember számodra, akkor őszintén el fogjuk mondani! 

5. A  személyes konzultációval csak nyerhetsz!

Kapsz egy olyan stratégiát, amivel biztos lehetsz benne, hogy  jó áron és gyorsan fogod eladni az ingatlanaodad, és ha űgy döntesz, mi minden terhet átvállalunk Rólad a felkészítés során! Ha úgy gondolod az első 30 percben, hogy másra számítottál, akkor pedig kockázat nélkül visszakapod a pénzedet!