Ingatlanpiac 2021 június

Vidék a koronavírus nyertese?

Elképesztően érdekes elemzést tett közzé az ingatlan.com. Erre a kimutatásra még az is felkapja a fejét, akit egyébként hidegen hagynak a statisztikák. 

A vezető ingatlan hirdetési portál egy interaktív térképen összegezte, hogy alakult a lakosság mozgása és az ingatlanárak alakulása Magyarország településein. Nem kell sokáig vizsgálnunk a térképet, hogy azonnal kitűnjön Budapest és egy-két nagyváros a térképről. Minél pirosabb a település annál nagyobb mértékű a települést elhagyók száma,  zölddel pedig azokat jelölték, ahol növekedett a lakosság száma.

 

ingatlancom térkép

Forrás ingatlan.com Tudásbázis

Budapest lakossága 2020-ban majdnem 13 ezer fővel csökkent. A kiköltözési hullám megindult már korábban, aminek mozgatórugója a fővárosban és a megyeszékhelyeken elképesztő ütemben emelkedő lakásárak voltak. Azonban a karantén hatás a tendenciát tovább erősítette. A lakosság, főként a családok előszeretettel választották az agglomerációs településeket, így ezeken a területeken nem csak a lakosságszám, hanem az árak is növekvő tendenciát mutattak.  De lényegében az egész országra jellemző, hogy míg a nagyobb városok  zsugorodtak, a környékbeli települések lakosságszáma ugrásszerűen megnőtt. Miskolc lakossága is 2.000 fővel, Debrecen és Pécs pedig 1.200 fővel csökkent.

Az emberek keresik az élhetőbb környezetet, a nagyobb méretű otthonokat, kertes házakat. Már nem elsődleges szempont számukra a munkahely és a belváros közelsége. 

 

Mit keresnek a vevők?

Az előző cikkünkben (https://rennahome.hu/blog/ingatlanpiaci_varakozasok_2021/)  ezév januárjától  már élénkülő keresletről számoltunk be, ez azóta is töretlen. Az ingatlan.com friss elemzése arról tájékoztat, hogy 2021. májusában 32%-kal több ingatlan cserélt gazdát, mint az előző év azonos időszakában. Fontos azonban azt kiemelni, hogy 2020 májusában padlót fogott a piac és ehhez képest beszélünk most bővülésről. Ha 2019 azonos időszakához hasonlítjuk akkor hasonló adás-vétel számokról tudunk beszámolni. Emellett a kínálat is növekedett.

Ez jelentheti azt, hogy a 2020-as sokk után magához tért a piac. Mind vásárlói oldalon, mind eladói oldalon elkezdtek mozgolódni az emberek és elérkezett az ideje az elhalasztott költözéseknek, vásárlásoknak. Az élénküléshez nagyban hozzájárultak a különböző állami otthonfelújítási és otthonteremtési támogatások is. (https://rennahome.hu/blog/otthonfelujitasi-tamogatas/)

Ami azonban megváltozott az a kereslet iránya. A koronavírus járvány egy korábban már meginduló tendenciát gyorsított fel. A fentebb említett okok miatt a városi lakások helyett a külsőbb kerületekben és agglomerációs területeken lévő házak felé indult meg az érdeklődés. Valamint, az alábbi grafikon is szépen szemlélteti, hogy az érdeklődés folyamatosan tolódik el az ország Budapesten és Pest megyén kívül eső településeire. 

ingatlancom grafikon

Forrás: ingatlan.com tudásbázis

Másrészt a befektetési célra vásárlók is irányt váltottak. Egészen 2020 elejéig koncentráltan voltak jelen Budapest belvárosában, azonban tavaly az ilyen típusú vásárlások gyakorlatilag megszűntek. Itt fontos megemlíteni azt is, hogy sok külföldi volt jelen a piacon befektetési célú vásárlási szándékkal és a határok lezárása gyakorlatilag lehetetlenné tette és teszi a mai napig is a vásárlást. 

Míg tehát Budapesten igazi sokkot kapott 2020 tavaszán az ingatlanpiac, a nyaralóövezeti ingatlanok iránti kereslet azóta is egyre inkább fokozódik, ami az árakat is felhajtotta.

Most akkor nőnek vagy csökkenek az árak?

Jelen piaci környezetben véleményünk szerint teljesen külön kell vizsgálni Budapest, a nyaralóövezeteket és az ország többi településének ingatlanpiacát. Az árak mozgása ugyanis nem egységes. 

Míg Budapestet, főként a belvárost nagy mértékben sújtotta a válság, a vevők eltűntek, így az árak jellemzően inkább stagnálnak. Sokan számítottak illetve számítanak ma is a 2008-as válsághoz hasonlóan hatalmas árcsökkenésre ezen a területen, azonban ez úgy tűnik elkerülhető lesz. 

Addig az agglomerációs települések és a nyaraló övezetek iránti fokozott kereslet egyben áremelkedést is generált. Az ingatlan.com beszámolója szerint a Balaton, Velencei-tó, a Tisza- tó és a Dunakanyar környékén lévő nyaralókra 2,5- szeresére nőtt az érdeklődés 2016-hoz képest. Az árak pedig 20-25, de akár 35%-kal is nőttek. 

Az alábbi grafikon a balaton parti települések árainak alakulását vizsgálja az előző évhez képest. Fekete színnel jelölve a 2020. júniusi, míg narancssárgával a 2021. júniusi kínálatai árakat. Megfigyelhető, hogy kivétel nélkül minden településen magasabb áron kínálják az ingatlanokat. 

ingatlancom garfikon 1 ingatlancom grafikon 2

Hatalmas árrobbanás volt megfigyelhető a Dunkanyarban is, ami azonban nem csak a nyaralót keresők körében egy kiemelt terület, hanem egyben Budapest agglomerációs települése is. 

Ha eladás előtt állsz, mit tehetsz?

Ha olyan területen van lakásod, ahol az utóbbi időben csökkent a kereslet, nehezebb eladni az ingatlanokat, mint például  Budapesten belvárosában, akkor jelen helyzetben két dolgot tehetsz:

  1. Kitűnhetsz a piacon az alacsonyabb áraddal.
  2. Vagy felkészítheted ingatlanod a home staging segítségével, hogy a jelen piaci helyzetben is lehető legjobb áron és a leggyorsabban add el.

Az ingatlan felkészítés nem csodaszer, nem változtatja meg az ingatlanpiaci tendenciákat, nem hozza vissza a tavalyi árakat. Azonban a home staging képes arra, hogy segítségével a lehető legmagasabb áron és gyorsabban add el az ingatlanod. Ha kevés a vevő és nagy a kínálat akkor arra van szükséged, hogy a te ingatlanod egy olyan ajánlat legyen a piacon, amire kiemelkedik a kínálatból  és azonnal rácsapnak az érdeklődők. De kitűnni nem csak az alacsony árral lehet. 

Azonban, ha egy keresett területen, nyaralóövezetben vagy agglomerációs településen van az ingatlanod, akkor hatalmas lehetőség van a kezedben.

Végignézve például a Balaton környéki ingatlanokat, a kínálat színvonala messze elmarad a kereslet igényeitől. Nagyon kevés a jó minőségű ingatlan, ami igényes, befejezett és ahova azonnal költözni lehet. Mi más vágya lenne egy nyaralót vásárlónak? Teremtsd meg Te vevőknek az álomotthont, amiért hajlandóak lesznek magasabb árat fizetni. Ha kíváncsi, hogy egy évnyi sikertelen értékesítés után, hogy készítettünk fel egy nyaralót csupán 3 hét alatt értékesítésre majd, hogy kelt el csupán 5 nap alatt 7 millió Ft-tal többért, kattints ide!

https://rennahome.hu/referenciak/balatoni-nyaralo-felkeszitese-eladasra/

Persze, mondhatod azt, hogy nem teszek semmi, úgyis elviszik a házamat. Igen, ez így van. De a kérdés, hogy mennyiért?

Ha szeretnél még több segítséget és útmutatást kapni, hogyan tudsz felkészített ingatlannal piacra lépni,  akkor neked való a Home staging mesterfokon című könyvünk. 9 konkrét, valós projekten keresztül mutatjuk be, hogy tudod Te is a lehető legjobb áron és a leggyorsabban eladni ingatlanod.